A személyi kölcsön előnyei a jelzáloghitelekkel szemben

Személyi kölcsönök előnyei

Habár a jelzáloghitelek esetében jóval nagyobb hitelhez juthatunk és ezzel összhangban a visszafizetés is hosszabb időre elhúzható, mégis a személyi kölcsön számos olyan előnnyel rendelkezik, melyeket érdemes komolyan számításba venni, amennyiben hitelre lenne szükségünk.

Természetesen a mai ingatlanárak mellett az alábbi szempontok lakáscél esetén elsősorban csak akkor jönnek szóba, ha a lakásvásárláshoz magasabb arányú önerővel rendelkezünk és csak kisebb részt szeretnénk hitelből finanszírozni, illetve felújításhoz, korszerűsítéshez igényelnénk a pénzt. Ebből is látszik, hogy hiteltípusok összehasonlítását és annak eldöntését, hogy melyik a jobb vagy legjobb, mindig az adott szituáció, cél ismeretében lehet csak kijelenteni.

Alábbiakban lássuk, melyek is ezek a pozitívumok:

  1. Hitelfelvételre sok esetben lakásvásárlás során kerül sor. A személyi kölcsön esetében nincsen szükség adásvételi szerződésre, így ennek segítségével készpénzes vevőként is felléphetünk, mely sok esetben pozitívumként szerepel az ingatlanvásárlás során.
  2. Ellentétben a lakáshitellel a személyi kölcsön szabadon felhasználható, így nem csupán lakásvásárlásra fordíthatjuk, hanem például átalakításra, felújításra, új berendezések beszerzésére stb. A mostani gyakorlat szerint a bankok nem kérnek számlás igazolást a személyi kölcsön felhasználásáról. Mivel tehát szabadon felhasználható kölcsönről van szó, fordíthatjuk azt továbbtanulásra, nyaralásra vagy akár egy nagyszabású esküvőre is.
  3. A hitel lezárásának folyamata jelentősen egyszerűbb, így ha azt ingatlanvételre fordítottuk könnyedén értékesíthetjük anélkül, hogy a földhivatalba járnák a széljegyek törlése végett.
  4. A lakáshitellel ellentétben sokkal kevesebb utánajárással, ügyintézéssel jár.
  5. A lakáshitelnek vannak olyan járulékos költségei (pl.: értékbecslés), melyek kisebb hitelösszegnél vagy ha csak átmeneti kölcsönre van szükségünk nagyon is a személyi kölcsön felé mozdítják el a mérleg nyelvét. Egyéb hitelek esetében a személyi kölcsön költségei akár kedvezőbbek is lehetnek a kereskedők által kínált ajánlatoknál, különösen ha figyelembe vesszük, hogy így számos kötöttségtől is mentesülünk. Például autóvásárlás esetében a gépkocsi így azonnal a vevő nevére kerülhet, és akármikor eladható, ha az élethelyzet úgy kívánja.

A felsorolt előnyök közül a bankok elsősorban a szabadfelhasználást szokták kiemelni. És most nézzük a személyi kölcsönöket a gyakorlatban.

Cetelem: évente egy törlesztőrészlet szabadon elhalasztható

Jelenleg a Cetelem legkedvezőbb ajánlata a Cetelem Saját Ritmus kölcsön (THM 9,27%, kamat 8,9%), ez egy 3 milliós kölcsön esetében 5 éves futamidővel számolva havi 62 129 Ft törlesztőrészletet jelent. Előnyei, hogy egy augusztus végéig élő kedvezmény keretében nem vonják le az 1%-os folyósítási díjat, továbbá az ügyfélnek lehetősége van a kölcsön ingyenes elő- vagy végtörlesztésére. További előny, hogy évente egy részlet szabadon elhalasztható, amennyiben a családi kassza állása ezt megkívánja (iskolakezdés, nyaralás stb.). Ellentétben más bankok ajánlataival a Cetelem esetében nem szükséges a bankváltás vagy új folyószámla nyitása, mivel az ügyfél bármely más pénzintézetnél vezetheti folyószámláját.

MKB: kölcsön az álmaink valóra váltására

Az MKB megítélése szerint a lakosság körében egyre növekvő népszerűségnek örvendnek a személyi kölcsönök, hiszen egyfelől rendkívül gyorsan, akár 24 óra leforgása alatt hozzá lehet jutni, másrészt az alapkamatok jelenleg rendkívül alacsonyan állnak, különösen ha összehasonlítjuk a növekvő munkabérekkel. Ilyen körülmények között egyre többen fordulnak a személyi kölcsön felé, hogy ne kelljen hosszú éveket várniuk álmaik megvalósítására.

A személyi kölcsön további előnye, hogy szabadon felhasználható, akárhol elkölthető, a bank nem igényel sem számlát és nem jelöli ki az üzletet, ahol vásárolnunk kell. Nincsenek kötöttségek a felhasználásban.

A bank ugyanakkor nem győzi hangsúlyozni a körültekintést a hitelkérelmeknél, éppen ezért számos intézkedést vezettek be, melyek megakadályozzák a lakosság túlzott eladósodását (pl.: a havi törlesztő részlet összege maximálva van a jövedelem alapján). A pénzügyi felügyelet segítő korlátozásával tehát még bátrabban foghatunk bele egy régóta halogatott terv megvalósításába.

Természetesen az ingatlan fedezettel rendelkező hiteltípusok továbbra is alacsonyabb kamatokat kínálnak, azonban nem szabad elfelejteni, hogy ezek ügyintézése jelentősen hosszabb, illetve felmerülhetnek egyéb járulékos költségek is (pl.: értékbecslés) és mivel a kamatok igen alacsonyan állnak, az árkülönbség nem olyan jelentős a két hiteltípus között. Az is elképzelhető, hogy nem rendelkezünk elzálogosítható ingatlannal vagy csak egyszerűen valamilyen magánéleti ok miatt nem szeretnénk lakásunkat bevonni egy hitelbe.

Budapest Bank: lehetséges még a 84 hónapos futamidő is

A Budapest Bank esetében a futamidő 6-tól egészen 84 hónapig lehetséges és garantálja a rögzített törlesztőrészletet a futamidő végéig. A THM 7,9% és 24,9% között áll attól függően, hogy az ügyfél milyen futamidőt és hitelkonstrukciót választ. 7,5%-os kamatra van lehetőség Premium Kölcsön esetében, amennyiben az ügyfél 3 000 000 forint hitelt vesz fel. 200 000 és 6 000 000 forint közötti összeget lehet felvenni kölcsönként.

Provident: kamat- és árfolyamkockázat nélkül

A Provident kölcsöneire a rövidebb futamidő (1-3 év) és a kisebb hitelösszeg a jellemző, emiatt kisebb kockázattal járnak: a törlesztőrészlet garantáltan fix a futamidő végéig, így nincsen sem kamat-, sem pedig árfolyamkockázat. A személyi kölcsön ebben az esetben is minden kötöttség nélkül, szabadon felhasználható, illetve megkötése nem igényel kezest vagy bárminemű fedezetet. A Provident szintén hatékony adminisztrációt ígér, így gyorsan hozzájuthatunk az igényelt hitelhez.

A 30 000 és 440 000 forint közötti hitelek heti törlesztéssel köthetőek, míg a nagyobb, 500 000 forint feletti kölcsönök törlesztése havi rendszerességgel kérhető. A THM jelenleg 24,8-24,9%.

CIB Bank: szabadon felhasználható személyi kölcsönök

A CIB Bank ajánlatában szereplő személyi kölcsönök fix kamatozást kínálnak a futamidő teljes hosszára, így mentes minden kockázattól. A CIB Bank esetében is lehetőség van egészen 84 hónapos futamidő választására, mellyel maximálisan 10 millió forint igényelhető. A hitelösszeg itt is, mint a többi bank ajánlatában, teljesen szabadon felhasználható. A kölcsön igénylésének folyamata igencsak lerövidülhet a bank ügyfelei részére, hiszen a mobilalkalmazásukon keresztül akár 7 perc alatt megkaphatják a kérdéses hitelt. Ugyanakkor a személyi kölcsönnél ellentétben a lakáshitel szerződésekkel a kamatokon kívül nincsenek további plusz költségek (értékbecslés, földhivatali illeték stb.)

A bank külön felhívja a figyelmet arra, hogy lehetőség van olyan hitelkiváltásra, mely során egy személyi kölcsönnel váltanak ki egy magasabb kamatozású hitelt, ez pedig már komolyabb megtakarítást jelent.