Árfolyamrés vagy árfolyamkockázat?

Az internetes hozzászólásokat olvasva úgy tűnik, sokan csalódtak, amikor kézbe kapták a bankjuktól az elszámolólevelüket. A korábbi 20–40%-os törlesztőcsökkentés nagyon sokak számára álom marad.

Ennek a hátterében több ok húzódik meg. Először is senki sem tudta, hogy a svájci jegybank el fogja engedni a frankot, ami döbbenetes mértékben erősödik – pontosabban a forint gyengül elképesztő ütemben. Ennek következtében a nem forintosított járműkölcsönök törlesztése semennyivel sem lett kevesebb. Hiába az árfolyamrés és az ilyen-olyan csipp-csupp tételek, a törlesztés semmivel sem lett kevesebb, mint volt.

Egy másik jelentős probléma, hogy az emberek egy része sajnos összetévesztette az árfolyamrést és az árfolyamkockázatot. Ez pedig hatalmas hiba. Az árfolyamrés azt jelenti, hogy a bankok a jelenlegi szabályozás szerint frankonként pl. tíz forinttal többet szedtek be, mint amennyit szabadott volna. A svájci frank és az euró árfolyama viszont nem tíz forinttal emelkedett, hanem akár 140 forinttal is. Aki idáig nem tudta pontosan, mi a különbség árfolyamrés és árfolyamkockázat között, az most a saját bőrén kénytelen megtapasztalni.

Szintén komoly problémát jelent, hogy az ígéretek szerint „20–40%-kal mindenkinek csökkenni fog a törlesztése”. Ez számszerűen nem igaz: ma már tudjuk, hogy az elszámolásban érintett adósok 51%-ának csökken valamilyen mértékben a törlesztése, 49%-nak lényegében nem változik. Azonban ismét gond van a fogalomzavarral: a törlesztők csökkenése nem egyenlő a hitel összegének csökkenésével.

Mi a teendő? Az eufória utáni kijózanodás során legfontosabb átnézni az elszámolási levelet. Ha valaki hibát vél felfedezni, először forduljon a bankjához. A bank 5 napon belül köteles kiküldeni a részletes elszámolást. Ha az adós úgy érzi, nem kapott érdemi választ, 30 napon belül panaszt kell tennie. Ha ismét nem tudja érvényesíteni vélt igazát, akkor a banktól kapott elutasító válasz után 60 napja van, hogy a Pénzügyi Békéltető Testülethez forduljon.

Ha viszont nem törvényes és rendben van, akkor még mindig van egy lehetőség csökkenteni a hiteleket: hitelkiváltással. A bankok alig várják, hogy jobbnál jobb ajánlatokkal szipkázzák el egymástól az elégedetlen ügyfeleket. A hitelkiváltás amúgy is hasznos és mindenkor megfontolásra méltó lehetőség, de most, amikor a hitelkiváltó hitelekkel ingyen, végtörlesztési díj nélkül kiválthatóak a forintosított kölcsönök, ez – gúnyolódás nélkül írhatjuk – főnyeremény.