Falusi CSOK, mint önerő? Októbertől már ez is lehetséges!

Falusi CSOK önerő

Új lehetőség jelent meg az otthonteremtési támogatásokhoz kapcsolódóan: 2025 októberétől az OTP Banknál kombinálhatóvá vált a Falusi CSOK és az Otthon Start lakáshitel. Ez azok számára jelenthet komoly segítséget, akik vidéken tervezik az otthonteremtést.

A Falusi CSOK eddig is segítséget nyújtott a kisebb településeken élő, illetve az ilyen településekre költözni vágyó családoknak az otthonteremtésben, azonban októbertől az Otthon Start lakáshitel is igényelhető a mostantól önerőként is felhasználható támogatás mellé.

Előfordul, hogy az Otthon Start lakáshitel önmagában nem elég

Gyakran adódik olyan helyzet az Otthon Start igénylése során, hogy a támogatott lakáshitel keretén belül felvehető maximális összeg, vagyis az 50 millió forint nem elegendő az igénylő lakáscéljára – ilyenkor más hitelek is szóba kerülhetnek. Anyagilag mindenképpen kedvező megoldás lenne az Otthon Start lakáshitelt más, szintén támogatott hitellel kombinálni, amilyen például a lakáscélokra igénybe vehető CSOK hitel, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK, vagy éppen a szabadon felhasználható munkáshitel vagy Babaváró hitel is.

Miért kedvező a Falusi CSOK?

A Falusi CSOK-ot a vonatkozó jogszabályban meghatározott településeken lehet igénybe venni, lakáscélokra. A támogatás vissza nem térítendő, és nagy előnye, hogy felhasználható önerőként. Akár 15 millió forint is lehet a Falusi CSOK összege, ezért kifejezetten jó választás azok számára, akik előtt nyitva áll a lehetőség az Otthon Start lakáshitel 10 százalékos önerővel történő igénylésére. A kezdetektől kombinálható az OTP Banknál az Otthon Start és a CSOK Plusz, októbertől viszont már a Falusi CSOK mellé is igényelhető az Otthon Start lakáshitel.

Nem minden banknál lehet Falusi CSOK-ot igényelni

Az Erste Banknál, a K&H Banknál, az MBH Banknál és az OTP Banknál érhető el a Falusi CSOK. Az Ersténél az Otthon Start kombinálható más támogatásokkal, illetve kamattámogatott hitelekkel; a K&H Banknál az Otthon Start lakáshitel elérhető a CSOK Plusszal, a munkáshitellel és a Babaváró hitellel együttesen is; az MBH-nál az Otthon Start lakáshitel a Falusi CSOK-kal, a CSOK Plusszal és piaci lakáshitelekkel kombinálható; az OTP Banknál pedig a CSOK Plusszal és a Falusi CSOK-kal lehet együttesen igényelni.

Megéri kombinálni a támogatásokat

A hiteligénylők közül sokan szeretnének az Otthon Start lakáshitel mellé támogatott megoldással kiegészítő összeghez jutni, azonban a Babaváró hitel gyermekvállaláshoz kötött, ahogy a CSOK Plusz is. A Falusi CSOK-hoz és a Falusi CSOK hitelhez azonban nem szükséges további gyermek/gyermekek vállalása, ugyanakkor ezek a támogatások kizárólag csak azok számára érhetők el, akik bizonyos vidéki településeken vásárolják meg otthonukat. Érdemes az Otthon Start hitel mellé a Falusi CSOK-ot is igénybe venniük azoknak, akik jogosultak a támogatásra, mivel a CSOK egy vissza nem térítendő támogatás.

Nem kötelező egy banknál igényelni

A Falusi CSOK nem érhető el minden hazai pénzintézetnél, azonban jogszabály írja elő, hogy az igénylési folyamatban a bankoknak együtt kell működniük, amennyiben az igénylő a különböző támogatásokat eltérő pénzintézeteknél igényli. Ennek ellenére, praktikus okokból, érdemes egy banknál intézni a hiteligényléseket – így az ügyintézés leegyszerűsödik, és az esetleges kedvezmények is maximálisan kihasználhatók.