A lakásbiztosítás kiválasztása igen fontos feladat, hiszen ez nem csupán egy adminisztratív teendő, hanem jelentős pénzügyi döntés is. Éppen ezért lényeges a biztosítási ajánlatokat összevetni, és mérlegelni, hogy milyen szolgáltatásokra van szükség személyre szabottan, majd felelősségteljesen kiválasztani az optimális ajánlatot. A döntés azonban nemcsak magáról a biztosítás kiválasztásáról szól, hanem arról is, hogy hol és milyen módon legyen megkötve a szerződés.
Lakásbiztosítás kötése a biztosítótársaságnál
Kézenfekvő megoldás lehet közvetlenül a biztosítótársaságokat felkeresni lakásbiztosítási szerződés kötése céljából, ami azért előnyös, mert azonnali válaszok kaphatók az esetlegesen felmerülő kérdésekre, és az igényeket is át lehet beszélni. Ebben az esetben azonban kizárólag a felkeresett biztosító ajánlatai közül lehet választani, ami kizárja egy esetlegesen kedvezőbb, de más biztosító ajánlatában szereplő konstrukció választását.
Hitelügyintézőn keresztül kötött lakásbiztosítás
Hitelügyintézőn keresztül is lehet lakásbiztosítást kötni abban az esetben például, ha a biztosítást lakáshitel mellé kötik meg. A hitelügyintézés folyamán kötött lakásbiztosítások előnye lehet a sok esetben ilyenkor járó kedvezmény, valamint az ügyintézés kényelmessége. Hátrányként említhető meg a biztosítás nem kellően személyre szabottsága, a kínálat szűkössége, valamint a nem feltétlenül kedvező ár-érték arány. Lényeges tudnivaló, hogy a lakáshitel mellé nem kötelező a hitelt nyújtó pénzintézetnél megkötni a lakásbiztosítást, az bárhol megköthető, egyedül arra kell figyelni, hogy a választott lakáshitel limitösszegekben és fedezetekben a bank által meghatározott feltételeknek megfeleljen. A minimum követelményeknek megfelelő konstrukción túl azonban szélesebb körű, kiegészítő fedezetekkel ellátott biztosítás bátran választható a lakáshitel mellé.
Biztosításközvetítők: ügynökök és alkuszok
Biztosításközvetítőknél is lehet lakásbiztosítást kötni. A biztosításközvetítő lehet biztosítási ügynök, aki jellemzően egy, olykor több biztosítótársaság nevében jár el, és a biztosító érdekeit képviseli az ügyféllel szemben, valamint lehet biztosítási alkusz (független biztosításközvetítő), aki biztosítóktól független, és minden esetben az ügyfele érdekeit képviseli a biztosítótársaságokkal szemben. Az alkusz a biztosítótársaságoktól kapja a jutalékát, ami azt jelenti, hogy a szolgáltatása azok számára, akik biztosítást szeretnének kötni, díjmentes. Mivel a biztosítási alkusznak szigorú szabályok szerint kell eljárnia a részletes tájékoztatás és a biztosítótársaságok ajánlatainak összehasonlítása tekintetében, ideális választás lehet azok számára, akik a legkedvezőbb ár-érték arányú lakásbiztosítást keresik.
Online biztosítási kalkulátorok használata
Kényelmes megoldás a lakásbiztosítások összehasonlítására az interneten található online kalkulátorok használata, melynek nagy előnye, hogy díjmentesen vehetők igénybe az otthon kényelméből, kötelezettségmentesen. Személyes konzultáció ugyan ebben az esetben nem lehetséges, azonban telefonon és emailen elérhető az ügyfélszolgálat, így az esetlegesen felmerülő kérdések nem maradnak megválaszolatlanul.
Okos döntés, hosszú távú nyugalom
Fontos, hogy a lakásbiztosítás igazodjon a biztosított élethelyzetéhez és igényeihez. A biztosítótársaságok, a hitelügyintézők, a biztosítási ügynökök és a biztosítási alkuszok mind értékes lehetőségeket kínálnak, a döntés azonban az ügyfél kezében van. Célszerű alaposan tájékozódni, és időt szánni az ajánlatok összehasonlítására, mivel a jól kiválasztott lakásbiztosítás nemcsak megfelelő védelmet biztosít az otthonnak, de pénzt is megtakaríthat.