Az évek során számos adósságot halmozhatunk fel magunk mögött. Felvehettünk egy új autóra személyikölcsönt, elromlott a tévé, ezért folyószámlahitelt kellett felvennünk, időközben pedig szükségessé vált egy új kanapé beszerzése, amit már csak hitelkártyával tudtunk megvenni.
A kölcsönök gyakran jelentenek gyors segítséget a szükséges időben, azonban, ha felhalmoztuk őket, egyfelől igen nehéz kézben tartanunk az összesnek a pontos törlesztését, problémáink lehetnek az eltérő futamidőkkel, valamint a kamatokkal. Ezért is ajánlják a szakemberek az adósságrendező hitelt.
Mi is az az adósságrendező hitel?
Az adósságrendező hitel, vagy más néven a hitelkiváltó, akkor ígérkezik jó megoldásnak, ha felhalmoztuk a tartozásainkat, és ezen tartozások futamideje vagy kamata nem kedvező a számunkra. Ebben az esetben van lehetőségünk arra, hogy abból a célból vegyünk fel egy hitelt, hogy a többit kifizessük vele, ezáltal a konstrukciót a saját igényeinkre alakíthatjuk.
Igen sokan szkeptikusak azzal az eljárással, hogy egy vagy több meglévő hitelt egy új hitellel helyettesítsünk, azonban arról semmiképpen nem szabad elfeledkeznünk, hogy egy kedvezőtlen hitelkonstrukció jelentősen csorbíthatja a családi kasszát, az adósságrendező hitel pedig ezt kísérli meg korrigálni. Ezzel ugyanis – attól függően, hogy épp mire van szükségünk – meghosszabbíthatjuk vagy lerövidíthetjük a futamidőt, ezzel megváltoztatva a törlesztőrészletet. Emellett az is az adósságrendező hitel mellett szól, hogy akár a kamat összege is csökkenhet.
Hogyan igényelhetjük az adósságrendező hitelt?
Ha eldöntöttük, hogy a tartozásunkat adóságrendező hitellel fogjuk kiváltani, akkor érdemes jól megfontolnunk, hogy melyik pénzintézettel kötünk szerződést, ez ugyanis jelentősen befolyásolja a hitelkonstrukciót, nem utolsósorban pedig az ügyintézés menetét is.
A legegyszerűbb dolgunk akkor van, ha annál a banknál szeretnénk hitelkiváltó kölcsönt felvenni, amely a számlavezetőnk, és ahol az eddigi tartozásaink is vannak. Ebben az esetben semmi másra nincs szükségünk, csak a személyes okmányainkra, hiszen a meglévő hiteleink részleteire és adataira közvetlen rálátása van az adott banknak, minden benne van a rendszerben, így tehát nincs szükség semmilyen igazolásra.
Abban az esetben, ha a számlavezető pénzintézettől szeretnénk igényelni adósságrendező hitelt, azonban a rendezendő adóssággal más bank felé tartozunk, akkor számlavezető pénzintézetünk egyfelől el fogja kérni az okmányainkat, valamint igazolást kér majd minden meglévő hiteltartozásunkról. Ezt az igazolást elkérhetjük személyesen, ehhez be kell menni az adott bank vagy bankok valamelyik fiókszervezetéhez, emellett a telefonon is kikérhetjük az okmányt.
Hasonló a helyzet, ha egy másik pénzintézetnél szeretnénk igényelni adósságrendező hitelt, hogy ezzel a számlavezető bankunknál felvett tartozásainkat tudjuk kifizetni. Ebben az esetben is be kell mutatnunk a személyes okmányainkat, valamint a számlavezető bankunktól ki kell kérnünk valamennyi tartozásunkról az igazolást, amit szintén be kell szolgáltatnunk a hitelkiváltó banknak.
Mindezek mellett fontos tudni, hogy ez nem szabadfelhasználású hitel, ami tehát azt jelenti, hogy amennyiben a hitelbírálat pozitív eredménnyel zárul, akkor az így kapott összeget csak a meglévő hiteleink kifizetésére használhatjuk fel. Az új hitel összege érkezhet a saját bankszámlánkra, és innen nekünk kell kifizetnünk a korábbi tartozásainkat. Előfordulhat, hogy a hitelkiváltó bankunk arról is igazolást fog kérni, hogy végtörlesztettük a tartozást vagy tartozásokat.
Az is gyakori eljárás emellett, hogy a hitelkiváltó bank egyből azoknak a bankoknak utalja az általunk megigényelt pénzt, amelyeknek tartozásait törleszteni kívántuk, így nekünk már nem kell ezzel bajlódnunk.
Milyen plusz költségek merülhetnek fel?
Noha gyakran az emberek azért igénylik meg az adósságrendező hitelt, mert így kedvezőbb hitelkonstrukcióhoz jutnak, ezáltal kedvezőbbé válik számukra a törlesztés, azonban fontos tudni, hogy az ügyintézés plusz költségekkel is járhat.
Ahogyan ugyanis fentebb már megírtuk, több esetben is igazolást kell kérni attól a banktól, amelynek a hitelét egy másik hitellel szeretnénk törleszteni. Ennek az igazolásnak a kiállításával a legtöbb bank költségeket számol fel, ezért erre mindenképpen számítsunk.
Emellett az adósságrendező hitellel való hiteltörlesztés előtörlesztésnek minősül, ami azt jelenti, hogy a bank számára be kell nyújtanunk egy előtörlesztési kérelmet. Erre azért is kiemelkedően fontos odafigyelnünk és utánajárnunk, mert az előtörlesztés lehetőségét és dátumát a legtöbb banknál szabályozzák, így tehát elképzelhető, hogy az adott időben még nem is lehetséges egy másik hitellel kifizetnünk a tartozásunkat. Emellett az előtörlesztési eljárás miatt plusz költségeket is felszámolhatnak.
Mikor éri meg felvenni az adósságrendező hitelt?
Fontos kiemelni, hogy nem minden esetben éri meg egy új hitellel kiváltani a korábbi hiteleinket, ezért mindenképpen mérlegeljünk, tájékozódjunk az adósságrendező hitel feltételeiről, valamint a már meglévő hiteleink konstrukcióiról, ezeket pedig vessük össze egymással!
Nézzük meg, mennyibe fog kerülni nekünk, hogy az összes olyan banknál kifizessük az előtörlesztés díját, ahol tartozásunk van! Vizsgáljuk meg, mekkora összesen a jelenlegi törlesztőrészletünk (tehát adjuk össze az összes kölcsönünk havi törlesztőrészletét), majd ezt vessük össze azzal az összeggel, amit az új hitel törlesztőrészleteként kell majd fizetnünk. Nézzük meg azt is, hogy mekkora kamatot fizetünk jelenleg összesen, majd ezt a számot vessük össze azzal a kamattal, amit az új hitellel kell megfizetnünk. Nem utolsósorban pedig számítsuk ki, hogy összeadva az összes tartozásukat, mekkora a jelenlegi hitelünk, és fontoljuk meg, hogy ezt az összeget megéri-e előtörleszteni.
Mindezeknek nagyon könnyen utánajárhatunk, amennyiben megnézzük a releváns bankok weboldalait és az internetbankunkat, de akár telefonon is lekérdezhetjük ezeket az adatokat, esetleg személyesen is felkereshetjük a bankok ügyintézőit.