Mi várható a hitelpiacon 2016-ban?

A kormány 2015 végén alaposan felkeverte az állóvizet. Kiegyezett a bankokkal a bankadóval kapcsolatban, megjelent a rendelet a házépítés 5%-os áfájáról, kiderült, hogy 2016-tól 10 millió forint jár a CSOK-osoknak, illetve az MNB is bejelentette, hogy növekedéstámogató programot indít 2016 januárjától. Nézzük, hogy mire számítanak a legnagyobb piaci szereplők, a bankok, a 2016-os hitelpiacon.

Lakáshitelek

Az infláció alacsony színvonala miatt a lakáshitelek kamata 2016-ban sosem látott mélységbe süllyedhet. Ezt a folyamatot fogja erősíteni a lakásépítéssel és lakásvásárlással kapcsolatos támogatások növelése. Új építésű ház megvétele esetén csupán 5% lesz az áfa. Ha valaki magának épít házat, az építőanyag számlái alapján visszaigényelheti a teljes áfát 5 millió forintig. Ráadásul jön még a hab tortán, az elképesztő mértékben megemelt CSOK: három gyerek után 10 millió forint támogatás jár, de ezen felül plusz tízmillió forint igen kedvezményes hitelben is részesedhetnek az igénylők. Mivel a kormány szándékai szerint a tízmilliós hitel kamata csupán 3% lesz (a THM 3,6% körül alakul), bizonyosan sokan kívánják majd igénybe venni a 10 + 10-es konstrukciót.

Személyi hitelek, áruhitelek, járműhitelek

Látszólag nem sok változás várható a kisebb összegű, szabad felhasználású hitelek piacán, azonban 2015 végén már felbukkantak biztató jelek. Karácsony előtt, mint arról hírt adtunk, a személyi hitelek kamata már benézett 10% alá. 2015. december 31-ével ezek az akciós hitelek lejártak, azonban az, hogy tavaly év végén sosem látott kedvező feltételekkel lehetett szabad felhasználású, kis összegű kölcsönhöz jutni, jó ómen lehet. Az infláció alacsony szintje és az MNB irányadó kamatának alacsony szinten való stabilizálódása jó hatással lehet a személyi hitelekre, és remélhető, hogy nem csupán a 2016-os karácsonyi időszak előtt, de már jóval korábban is felbukkannak a piacon a nagyon kedvező, 10%-os kölcsönök. A járműhitelezés piacán semmilyen pozitív változás nem várható. A járműhitelek kivezetése után csupán lízingelési lehetőség maradt, majd következett a deviza alapú járműhitelek forintosítása, amely elsőre jól hangzik, azonban, mint arról írtunk egy hosszabb cikket, sajnos a hitelesek jelentős részének megkeseríti az elkövetkező éveit, mivel törlesztésemelkedéssel jár. A lízingelés idén alighanem olcsóbb lesz, mint korábban, mégpedig az alacsonyabb általános kamatszint miatt, de csodára 2016-ban sem kell számítani – ha autót szeretne venni, valószínűleg mindegy, hogy januárban vagy októberben szánja rá magát a lízingszerződés megkötésére.

BAR-listások

Reményteli helyzetbe kerültek a BAR-listások 2015 folyamán – több alkalommal is. Először a devizahitelek forintosítása volt kedvező számukra, majd úgy látszott, hogy az autóhitelek és a személyi hitelek forintosítása is jól fog jönni. A pozitív hírek sorát gyarapította a CSOK 10 + 10 millió forintos konstrukciójának bejelentése, illetve szintén jól hangzott a családi csődvédelem bevezetése. Végül azonban majdnem minden lépésről kiderült, hogy a bárosok vagy nem vehetik igénybe (mint a CSOK tízmilliós hitelét), vagy nem hogy segít, de még lejjebb nyomja a fejüket az amúgy is állig érő mocsárban. A KHR-listán negatív előjellel szereplők 2016-ban is ugyanazokat az utakat választhatják, ha hitelhez kívánnak jutni, mint korábban: vagy magánhitelhez folyamodnak, vagy keresnek maguknak egy kölcsönpartnert. Oldalunkon bemutatjuk, milyen kiskapukat találhatnak a BAR-listások a rendszerben, és megmutatjuk, mire kell odafigyelni, mielőtt lavírozni kezdenek a hitelpiac zsombékjai között.