A teljes hiteldíj mutató, közismertebb nevén a THM azt mutatja meg, hogy az adósnak a felvett hitelösszegen kívül mennyi pénzt kell a banknak visszafizetnie. A THM éves alapon, százalékos értékben van kifejezve, a hitel teljes összegéhez viszonyítva a kölcsön teljes költségének arányát.
Alacsony THM estén a hitel olcsóbb. Tulajdonképpen minél alacsonyabb a teljes hiteldíj mutató, a hitel – vagyis a teljes visszafizetendő összeg – annál olcsóbb.
A THM maximuma 2024-ben
A vonatkozó, fogyasztói hitelekről szóló törvény alapján a THM a jegybanki alapkamat 24 százalékkal megnövelt értékét nem lépheti túl. A fogyasztói hitelek közé tartozik a lakáshitelek minden fajtája, a szabad felhasználású jelzáloghitel, az autóhitel, a személyi hitel, valamint a gyorskölcsön.
Egyes fogyasztói hitelek esetében a vonatkozó szabályozás magasabb THM maximumot engedélyez. A záloghitel, az áruhitel, a hitelkártya, valamint a folyószámlahitel esetében a teljes hiteldíj mutató a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal megnövelt mértékét nem lépheti túl.
Félévente változhat a THM maximum értéke, amelynek alapja a félévet megelőző hónap első napján érvényben lévő jegybanki alapkamat.
Tekintettel arra, hogy 2023. december első napján az alapkamat 11,5% volt, a 2024-es, azaz az idei év első félévében érvényben lévő maximum THM 35,5 és 50,5%. 2024. júliusától a THM maximuma számításának alapja a 2024. június első napján érvényben lévő alapkamat, ami 7,25% a május végi kamatváltozás szerint. Ennek függvényében 2024. második felében a folyószámlahiteleknél és a hitelkártyáknál a teljes hiteldíjmutató maximuma 46,25%, a személyi hiteleknél pedig 31,25%.
Miben különbözik a THM a kamattól?
A hitel szintén százalékos értékben kifejezett kamata azt mutatja meg, hogy a hitel teljes összegéhez viszonyítva, éves alapon, mennyit fizet ki az adós a kamatokra, viszont a hitelért fizetendő többletköltségeket – amilyen például a hitelfolyósítási díj – nem tartalmazza. Ezeknek a költségeknek, illetve díjaknak jelentős részét tartalmazza a teljes hiteldíj mutató, ami ezáltal segít a különböző hitelajánlatok tárgyilagos összehasonlításában.
A kamatplafon
2023. októberében, a pénzintézetek önkéntes vállalásával vezették be hazánkban a lakossági célú hitelekre vonatkozó kamatplafont, amelynek értékét teljes hiteldíj mutatóban határozták meg azért, hogy az alkalmazása egyértelműbb legyen. A hazai bankok vállalása ezzel kapcsolatban az, hogy új lakáshitelt nem kínálnak a kamatplafon értékét túllépő teljes hiteldíj mutatóval. Ennek fényében a THM-plafonként funkcionáló korlát 7,3% volt 2024. januárjától 2024. június utolsó napjáig. Ettől az időponttól kezdve megszűnt a pénzintézetek önkéntes vállalása, melynek következtében több bank is 7,3%-nál magasabb teljes hiteldíj mutatóval kínál lakáshitelt.
A THM tartalma, és amiket nem tartalmaz a teljes hiteldíj mutató
Minden fogyasztói hitel esetében érvényes, hogy a teljes hiteldíj mutató a következő, előre kalkulálható költségeket tartalmazza: hitelfolyósítási és hitelbírálati (vagy ügyintézési) díj, kezelési költség, a hitelhez megnyitandó számla havi és kártyadíja, egyéb felmerülő adminisztrációs költségek, a hitelközvetítőnek esetlegesen fizetendő jutalékok, valamint a THM nagyobb részét meghatározó hitelkamat.
Lakáscélú hitelek esetén a fentieken felül a THM tartalmazza a tulajdoni lap lekérésének költségét, a helyszíni szemle és az értékbecslés díját, valamint az ingatlan-nyilvántartási eljárás és a jelzálog bejegyzés földhivatali díját.
Nem tartalmazza a teljes hiteldíj mutató az ügyvédi, a közjegyzői és az átutalási díjakat, az előtörlesztéshez és a végtörlesztéshez kapcsolódó költségeket, a nemfizetésből adódó költségeket és késedelmi kamatokat, a futamidő meghosszabbításának és az ehhez kapcsolódó szerződésmódosításnak a díját, valamint a lakásbiztosítás díját az ingatlanfedezetre vonatkozóan. Utóbbi esetében lényeges megjegyezni, hogy a vagyonbiztosítás költsége a THM plafonjához történő viszonyítás esetén azonban a teljes hiteldíj mutatóba beszámítandó.
Mire jó és változhat-e a THM?
Mivel a teljes hiteldíj mutató nemcsak a hitel kamatát, de azon felül számos más költséget és díjat tartalmaz, illetve hazai viszonylatban, a lakossági hitelekre vonatkozóan kötelező a THM közlése, segítségével a hitelajánlatok rendkívül egyszerűen összehasonlíthatók.
Abban az esetben, ha változó kamatozású a hitel, a kamatperiódusnak megfelelően, a teljes hiteldíj mutató is változhat. Fix kamatozású hiteleknél azonban, mivel a hitel kamata nem változhat a hitel futamideje alatt, a teljes hiteldíj mutató is állandó, azaz nem változik.
Mi alapján érdemes összehasonlítani a különböző hitelajánlatokat?
Kölcsön felvétele előtt minden esetben célszerű a különböző pénzintézetek különböző hitelajánlatait körültekintően összehasonlítani, hiszen akár egy személyi kölcsön is hosszú évekre szóló pénzügyi elköteleződést jelenthet, nem beszélve a hosszabb futamidejű lakáshitelekről. A hiteleket a teljes hiteldíj mutatójuk szerint tanácsos összevetni, mivel a THM nemcsak a hitel kamatát tartalmazza, hanem az egyéb költségeket, díjakat is. Ez azt jelenti, hogy minden esetben az alacsonyabb teljes hiteldíj mutatójú hitel a kedvezőbb hitel.
Hitelfelvétel költségek nélkül
Főleg a különböző áruhitelekkel kapcsolatban merül fel a 0%-os THM, amely esetén az adott hitelnek nincs költsége. Ez nem jelenti azt, hogy a költségeket nem tartalmazza már eleve a termék ára, ezért ajánlott a 0%-os teljes hiteldíj mutatóval hirdetett kölcsönlehetőségeket is alaposan megvizsgálni. Fontos, hogy a 0%-os THM nem egyenlő a 0%-os kamattal, mivel utóbbi a hitelfelvétel egyéb költségeit és díjait nem tartalmazza.