A 2016-os év legnagyobb szenzációja a CSOK volt. Lázár János 2015 végén vágta bele a téglát a kirakatba, amikor Kövér László beszéde után bejelentette, a háromgyerekes családok 10 millió forint támogatást kapnak, ha új lakásba költöznek…

és még plusz 10 milliós kedvezményes hitelre is jogosultak lehetnek – sőt mind a lakásvétel, mind a lakásépítés után visszaigényelhetik az áfát 5 millió forintig. Az intézkedéscsomag tehát valójában nem 10 millióról szólt, hanem 25 millióról, amely összegből 10 millió 3,5% körüli THM-mel érhető el.

Természetesen az ördög a részletekben lakozik. A nagy bejelentés után mindenki erről beszélt, és minden érintett (vagy érdeklődő) állandóan a híreket olvasta és hallgatta, a legújabb információkra szomjazva. Mi megpróbáljuk egy helyen, világosan összegyűjteni a CSOK-kal kapcsolatos szabályokat, mégpedig a következő irányelvek alapján.

A CSOK, bár mostanában hajlandóak vagyunk elfelejtkezni róla, nem csak a háromgyerekes vagy három gyereket vállaló családoknak szól, és nem csak új lakás vételéhez vagy építéséhez lehet felvenni.

A támogatás így még szerteágazóbb, mivel az alábbi nézőpontokból kell megvizsgálnunk.

 

Válasszon az alábbi menüpontok közül:

  1. Hogyan változtak a CSOK általános szabályai, amelyek 0, 1, 2 gyerek utáni igénylésnél is érvényesek?
  2. Hogyan változtak a CSOK általános szabályai 3 vagy több gyermek után?
  3. Hogyan alakul a CSOK, ha valaki 0, 1 vagy 2 gyerekkel szeretne használt lakást venni vagy bővítene?
  4. Hogyan alakul a CSOK, ha valaki legalább 3 gyermekkel szeretne használt lakást venni, netán bővítene?
  5. Hogyan alakul a CSOK, ha az igénylő 0, 1 vagy 2 gyermekkel új lakást venne?
  6. Hogyan alakul a CSOK, ha az igénylő legalább 3 gyermekkel új lakást venne?
  7. Hogyan lehet hozzájutni a 10 milliós támogatáson felül járó 10 milliós, kedvezményes kamatozású hitelhez?
  8. Hogyan lehet igénybe venni az 5 millió forintos áfa-visszatérítést a CSOK-kal összefüggésben?
  9. Tetőtérbeépítés? Felújítás? Ki számít gyereknek? Egyedülállók? Mi számít új háznak?
  10. Meddig érvényes a kedvezményes CSOK, és mi várható a jövőben?