A CSOK iránti elképesztő érdeklődés nem csupán a 10 millió forintos állami támogatásnak szól, hanem a támogatáson felül igényelhető, szintén 10 milliós hitelnek is.
Fontos tudnivaló, hogy a 10 milliós hitel csak azoknak érhető el, akik a 10 milliós CSOK-ot igénylik, tehát sima CSOK-igénylés esetén (például bővítésre, 2 gyerek után) nem jár a 10 milliós hitel. Bár ez igazságtalannak tűnik, a háttérben egyszerű megfontolás áll: a kormány a családok megsegítése mellett a CSOK-kal az építőipart is fel kívánja lendíteni, mivel ez a szektor igen gyengél muzsikál a 2008-as válság óta. A CSOK tehát egyrészt a családokat segíti, másrészt az építőipart pörgeti. Ezért a 10 milliós hitel csak azoknak jár, akik az építőiparnak a legnagyobb megrendelést adják: az új lakást vásárlóknak vagy építőknek.
Nézzük a legfőbb tudnivalókat!
- Értelemszerűen csak az veheti fel a hitelt, aki nincs fent a BAR-listán az igénylés időpontjában – sőt, ha korábban listatag volt, akkor legalább egy éve teljesítette a KHR-ben nyilvántartott tartozását.
- A 10 milliós kedvezményes hitelt csak 3 gyermek után lehet igényelni. A hitel neve Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel (OTK).
- A hitel kizárólag új lakás építésére vagy vásárlására vehető fel, és csak akkor, ha az ügyfél a CSOK 10 milliós összegét is igénybe veszi.
- Az OTK akkor igényelhető, ha az új lakás hasznos alapterülete legalább 60 m2, egylakásos lakóépület (ház) esetén pedig legalább 90 m2.
- Ha a családnak még nincsen gyermeke, de vállalja, hogy 10 éven belül legalább három gyermek lesz a háztartásban, akkor a 10 év a használatbavételi engedély kiadásának napjától (vagy a használatba vétel tudomásulvételének napjától), illetve kész lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződés napjától kell számítani.
- A fenti dokumentumokat a kiadástól számított 30 napon belül be kell mutatni. Ha az igénylő pár nem tudja vagy nem akarja bemutatni a dokumentumot, a kamattámogatás összegét késedelmi kamattal együtt be kell fizetni a Kincstárnak. Vagyis nem a hitelt kell visszafizetni, hanem a kamattámogatás összegét.
Válasszon az alábbi menüpontok közül:
- Hogyan változtak a CSOK általános szabályai, amelyek 0, 1, 2 gyerek utáni igénylésnél is érvényesek?
- Hogyan változtak a CSOK általános szabályai 3 vagy több gyermek után?
- Hogyan alakul a CSOK, ha valaki 0, 1 vagy 2 gyerekkel szeretne használt lakást venni vagy bővítene?
- Hogyan alakul a CSOK, ha valaki legalább 3 gyermekkel szeretne használt lakást venni, netán bővítene?
- Hogyan alakul a CSOK, ha az igénylő 0, 1 vagy 2 gyermekkel új lakást venne?
- Hogyan alakul a CSOK, ha az igénylő legalább 3 gyermekkel új lakást venne?
- Hogyan lehet hozzájutni a 10 milliós támogatáson felül járó 10 milliós, kedvezményes kamatozású hitelhez?
- Hogyan lehet igénybe venni az 5 millió forintos áfa-visszatérítést a CSOK-kal összefüggésben?
- Tetőtérbeépítés? Felújítás? Ki számít gyereknek? Egyedülállók? Mi számít új háznak?
- Meddig érvényes a kedvezményes CSOK, és mi várható a jövőben?
Az OTK igen kedvező kamatozást kínál, de figyeljen a részletekre.
Az OTK kamata 3%, a THM viszont 3,5% körül mozog – banktól függően.
Az OTK-hoz kapcsolódóan különböző banki és egyéb költségek merülhetnek fel.
Ezek:
- támogatásbírálati díj,
- értékbecslési díj,
- tulajdonlap lekérésének díja,
- OEP-igazolás,
- NAV-igazolás,
- ügyvédi díj új lakás megvételekor,
- helyszíni szemlék díja új lakás építésekor.
Mielőtt igényli a 10 milliós támogatást és a 10 milliós hitelt, alaposan nézzen körül a piacon. A bankok bizonyosan megpróbálják beszippantani az ügyfeleket, különösen ha kiderül, hogy a CSOK 10+10 sikeres program. Sajnos 2016 elején még elnagyolt becslések sincsenek arra nézve, hogy hány ember fogja igényelni a CSOK-ot, ráadásul kapuk nyílhatnak és más kapuk bezáródhatnak a felvételi feltételek napvilágra kerülésével. Ha viszont a program sikeresnek bizonyul, az OTK igénylésének feltételei bizonyosan kedvezőbbek lesznek, és a bankok versengeni fognak az ügyfelekért. Lehet, hogy legjobb megoldás a jelen pillanatban a kivárás?