Lakásfelújítási hitel alatt a szakma két különböző típusú kölcsönt ért: a lakásfelújítási hitelt és a lakáskorszerűsítési hitelt.
Felújítás és korszerűsítés az átlagember szerint ugyanaz, de mégis vannak különbségek, amelyeket csak röviden felsorolunk, hiszen a fogalmi elválasztásnak semmi jelentősége sincs a hitelfelvétel szempontjából.
Felújításnak számít például a ház vagy lakás kinézetének javítása (tatarozás, festés stb.), és korábbi állapotának helyreállítása. Korszerűsítésnek számít például a szigetelés, a napelemek felhelyezése, gáz-víz-csatorna bevezetése. A korszerűsítésbe beletartozik a helyreállítási munka – vagyis a korszerűsítés után a helyreállítás is kifizethető a hitelből.
Érdekességképpen jegyezzünk meg, hogy a korszerűsítésre és bővítésre folyósított hitelek száma 2001 óta folyamatosan csökken, miközben a használt lakások megvételéhez kiadott kölcsönök száma nő. Ez azt jelenti, hogy a megvásárolt házat vagy lakást az új tulajdonos nem újítja fel, hanem többé-kevésbé olyan állapotban költözik be, ahogyan megvásárolta. A felújítási hitel (ide értve most a korszerűsítésit is) igényléséhez szükség van egy előzetes költségkalkulációra, amelyet a bankhoz be kell nyújtani.
A hitelek előfinanszírozásosak, vagyis a bank nem utólag, a szemle után folyósítja a kölcsönt, hanem előre, a ház állapota és a költségvetés alapján. Ez a hiteltípus lehet szakaszosan vagy ritkábban egy összegben folyósított – ha nem támogatott hitelt szeretne felvenni, akkor szinte biztosan nem kell számlákkal igazolnia a költségeit (a bankot csak a végeredmény érdekli), hanem egyszerűen az egyes szemlék eredménye alapján utalják a hitel minden egyes részletét.
Mielőtt lakásfelújításba kezd, mindenképpen tájékozódjon az egyes banki hitelekről. A felújítási és korszerűsítési kölcsönök kamatai között hatalmas különbségek lehetnek, természetesen a havi törlesztések sem egyformák. Nem meglepő, hogy mindenki a legalacsonyabb kamattal rendelkező, ugyanakkor közepes vagy hosszú távú hiteleket keresi, mivel ezek biztosítják a legkisebb havi törlesztéseket. A hitelezésben szinte alapszabálynak tekinthető, hogy a nagyobb bankok olcsóbbak tudnak lenni, mint a kis pénzintézetek.
Mielőtt hitelt igényel, célszerű a legközelebbi megoldás (egy takarék vagy közeli bankfiók) helyett rászánni néhány napot a személyes információgyűjtésre vagy néhány órát eltölteni az interneten a legjobb ajánlatok kikeresésével.