A BAR egy ragadványnév, mai nevén inkább KHR-listának hívják, de akármi is a neve, a bevezetése óta mindig ugyanaz a célja: aki rossz adós vagy több hitele van itt-ott, ne vehessen fel még egy kölcsönt, kihasználva a banktitok intézményét, amely miatt X bank nem tudja, hogy a leendő adósának már Y, A, B és C banknál is van hitele.
A BAR-listát a pénzügyekkel foglalkozó szakemberek nem unalmukban hozták létre, és ma, amikor létezik, felmerül a kérdés: hogyhogy nem volt mindig is BAR-lista? Képzeljük el a 2000-es helyzetet: Z reggel bemegy egy város valamelyik bankjába, és felvesz kétmillió forint személyi hitelt. Délelőtt elmegy egy másik bankba, kora délután egy harmadikba, délután egy negyedikbe, és mindenhol felvesz kétmillió hitelt. Másnap és harmadnap végigcsinálja ugyanezt, és három nap alatt összegereblyéz 12 millió forint kölcsönt. Minden banknál ugyanazt a keresetigazolást mutatja be, és az összes bank úgy véli, megbízható adósnak ad kölcsönt. Az adós ezután viszont egyetlen fillért sem törleszt, és amikor a türelmesebb bankok megpróbálnak utánajárni a pénzének, kiderül, hogy az adós fizetéséből már egy másik bank kérésére vonják a havi törlesztést, így a későn eszmélő bank futhat a pénze után.
Aligha titok, hogy nem egy olyan ember volt, aki ezt megcsinálta. A bankokat nem döntötte csődbe a behajthatatlan hiteltömeg, de megoldást kellett találni a problémára, mert a pénzintézetek kezdtek mindenkire úgy nézni, mint a pestisesre – soha nem lehetett tudni, hogy a hiteligénylő tisztességes ember vagy egy újabb csaló.
A Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer a fentiek kiszűrésére jött létre. A rendszert 1995-től 2005 végéig hívták BAR-nak – jóllehet, a törvény más akkor sem ezen a néven emlegette. Érdekes tény, hogy először csak a vállalkozási hitelszerződéseket figyelték, a lakosságiakat nem. További érdekesség, hogy az első években a BAR-lista szereplői ellenségei voltak egymásnak. Egy adott adós bankja minél kevesebb információt akart kiadni az adósáról, hogy így megmaradjon a bizalom a felek között, miközben lehet, hogy ugyanaz a pénzintézet egy idegennek kapcsolatban minél több adatot akart megtudni – amit pedig a másik bank igyekezett visszatartani.
Magánszemélyek adatai csak az 1995-ös indulás után néhány évvel jelentek meg a rendszerben, de csak szórványosan – a banktitok miatt. Később a rendszerhez egyre több pénzügyi szolgáltató csatlakozott, a törvény egyre szigorúbb lett, így lassan az összes hiteles bekerült a rendszerbe. A BAR-lista fenntartása óriási nyereség a bankoknak, de a pozitív minősítésű adósoknak sem rossz.
A legtöbb problémát a negatív minősítésű,”bárlistás” adósoknak jelenti, akik nem kapnak hitelt, ha aktív státuszban vannak. Az aktív státusz annyit jelent, hogy az adós megcsúszott a törlesztéssel, mégpedig legalább a minimálbér összegével tartozik a banknak, és legalább 90 napja tartozik ezzel az összeggel. Aktív tag ma Magyarországon csak borzasztóan nehezen kaphat hitelt. Passzív taggá válik egy aktív tag, ha rendezi az elmaradását, visszafizeti a hitelét, átütemezik azt stb. A passzív tagság már nem kizáró tényező a hiteligényléskor, de a bankok azért nem hagyják figyelmen kívül a listatagságot, és keményebb feltételekkel vagy magasabb kamattal büntetik.
Végül ki kell még emelnünk, hogy a KHR-listának van egy különleges szegmense is. Öt évig maradnak rajta azok a személyek, akik vagy más bankkártyájával fizettek vagy a hiteligénylés során hamis iratokat mutattak be.
Mivel ezek bűncselekmények, a nyomuk is tovább megmarad a BAR-listában, mint egy egyszerű megcsúszásé.